Túl a verseny előtti felkészítő képzéseken

2016. 11. 17., cs – 11:17

Az elmúlt évek sikeres évadjaihoz hasonlóan idén negyedik alkalommal indult el az E.ON EnergiaKözösségek program, melynek keretében, a verseny előtti felkészítő képzéseket két alkalommal október 21-én és november 12-én tartottuk a közösségeket vezető klíma-koordinátoroknak Budapesten.

A képzéseken sok hasznos, a versenyt segítő információt hallhattak a résztvevők, például, hogy környezeti szempontból miért is elengedhetetlenül fontos, hogy tudjunk változtatni a mindennapi szokásainkon, valamint segítséget kaptak, hogyan takarékoskodhatnak apró változtatásokkal, vagy miként tudják hatékonyan szervezni, támogatni, motiválni a saját EnergiaKözösségeiket.

A képzések nagyon jó hangulatban zajlottak, játékokkal illetve finom szezonális és termelői alapanyagokból készült ebéddel kiegészülve. A két képzési alkalmon a jelentkezett koordinátorok fele-fele arányban vettek részt.

Idén nagyon sok olyan lelkes és felelősségteljesen gondolkodó ember talált rá felhívásunkra, aki úgy érezte, szeretne tenni azért, hogy a környezet- és energiatudatos szemléletet népszerűsítse és terjessze családja, barátai, ismerősei, vagy munkatársai körében, így végül 30 klíma-koordinátor fog közösséget alakítani a verseny keretében.

A jelentkezettek között vannak visszatérő versenyzők, szám szerint 11, míg 19 új koordinátor is kipróbálja magát. A közösségek területi megoszlása is igen változatos, éppúgy jelentkeztek vidéki kistelepülésekről, mint megyeszékhelyekről, vagy a fővárosból. A magyarországi résztvevők mellett idén két határon túli közösséggel is büszkélkedhetünk, Csíkszeredából és Újvidékről.