Sajtóközlemény: EnergiaKözösségek az élhető jövőért

2016. 06. 28., k – 16:07

A GreenDependent Intézet idén júniusban tartotta közösségi energiamegtakarítási rendezvényét, az E.ON EnergiaKözösségek verseny záró díjkiosztó ünnepét, és egyben az EnergiaKözösségek program 5. születésnapját.

 

Az EnergiaKözösségek program célja 2011 óta az, hogy segítse a családok, háztartások, kisközösségek energiatudatos életmódját, és népszerűsítse, terjessze a klímabarát, karbon-szegény, zöld életmódot. A kampány keretében minden év őszén indított versennyel a szervezők arra mutatnak rá: csupán viselkedésünk megváltoztatásával, nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát – ezáltal pénzt – tudunk megtakarítani, továbbá, hogy a klímabarát életmód mindenki számára megvalósítható, és a megtakarítás, életmódunk zöldítése közösségben könnyebb.

 

Az önkéntesek felkészítésének elméleti és gyakorlati része is van

 

A díjkiosztó rendezvény: a közönség és az Energiafaragók közösség beszámoló közben

 

Pál Norbert átadja a díjakat a nyertes közösségeknek, és a közösségeket támogató koordinátoroknak és energiavadászoknak

 

A kerekasztal résztvevői (balról jobbra): Vadovics Edina, Ertsey Attila, Bérces Dóra, Vincent Liegey és Vadovics Kristóf

A program 2011-ben EU-s támogatással indult, majd 2013 óta az E.ON Csoporttal együttműködésben folyik. A kezdetek óta több mint 130 közösség, így közel 700 háztartás vett részt az ország egész területéről, és a GreenDependent a közösségek összefogására, koordinálására több mint 120 önkéntes felnőtt klíma-koordinátort, és 2013 óta önkéntes fiatal energiavadászokat is képzett és támogatott. A háztartások között többen már a kezdetek óta lelkes energiaközösségezők, és több esetben is "átlagos" résztvevőkből közösséget szervező koordinátorok lettek.

 

Az EnergiaKözösségek program célja energia megtakarítása úgy, hogy közben az élet minősége nem csökken, sőt, a résztvevők beszámolói alapján nő. Segít abban, hogy a program résztvevői információt és útmutatást kapjanak arra nézve, hogy mit tehetnek saját otthonukban, hogyan takaríthatnak meg energiát befektetés nélkül, hogyan zöldíthetik életmódjukat szakértői támogatással és más háztartásokkal együttműködve, egymást erősítve.

 

A közösségi-háztartási versenybe az ország egész területéről neveznek közösségek - baráti, munkatársi, osztálytársi, szomszédsági stb. csapatok. Minden évben a verseny hat hónapja során leolvassák és az online kalkulátorban feljegyezik fogyasztásaikat (áram-, gáz-, egyéb fűtőanyag és vízfogyasztás), valamint energiaközösségükben több kreatív feladat megoldására is vállalkoznak. Felmérik például energiahasználati adottságaikat és szokásaikat és ez alapján megtakarítási vállalásokat tesznek, megkeresik közösségükben az energia-matuzsálem és/vagy energiazabáló fogyasztókat, áram-megtakarítási kihívásban vesznek részt, és energiatudatos mesét, történetet írnak.

 

A záró rendezvényen a résztvevőket először Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója, majd a verseny védnöke, Dr. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettes köszöntötte, levelében közeli partnereként és szövetségeseként üdvözölve az energiaközösségeket, megköszönve a jövő nemzedékekért végzett munkájukat.

 

A legjobban szereplő és legtöbbet megtakarító közösségek is beszámoltak eredményeikről, valamint értékes nyereményeket vehettek át, amelyek tovább segítenek nekik a klímabarát, zöld életmód megvalósításában. A program történetében először holtverseny alakult ki az első helyen: az egyházasfalui Energiafaragók és a nyíregyházi Keleti Manók érték el idén a legjobb eredményt, 36% illetve 34%-os megtakarítással, és ötletes, alapos kreatív feladat megoldásokkal. A harmadik helyen pedig a mezőkovácsházi Mentőcsoport végzett, 20%-os megtakarítással.

A versenyben idén résztvevő 100 háztartás átlagos megtakarítása közel 10 % volt.

 

A közösségek beszámolói után kerekasztal beszélgetés keretében arra keresték a résztvevők a választ, hogy hogyan lehet az EnergiaKözösségek programban való részvétel után a megkezdett életmódváltást folytatni. Ehhez adott inspirációt és ötleteket Ertsey Attila DLA építész, autonóm ház szakértő, Bérces Dóra, az átalakuló közösségek, valamint Vincent Liegey, a Nemnövekedés mozgalom képviselői.

 

A megtakarítási program részeként a szervezők arra is ügyeltek, hogy a lebonyolítás is minél kisebb környezeti hatású legyen, azaz minél kisebb lábnyomot hagyjon. Ennek megfelelően minden kapcsolódó rendezvény szervezésekor figyeltek arra, hogy az klímabarát és zöld legyen, valamint karbon-lábnyomukat is kiszámolták, amely összesen 2,42 tonna CO2 kibocsátását jelentette. Ezt idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 123 őshonos gyümölcsfa ültetésével kompenzálják. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló egyik ún. Tündérkertből, Pórszombatról származnak, így a semlegesítés mellett a biodiverzitás megőrzését is szolgálják.

 

Részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről, összefoglaló a legjobban szereplő közösségek megtakarítási és zöld életmód tippjeiről, a legjobb versenyfeladatok, mesék a energiakozossegek.hu honlapon megtekinthetők.

 


 

Az EnergiaKözösségek programot a GreenDependent és az E.ON Csoport
2016 őszén is folytatja!

A részvétel ingyenes, az ország egész területéről lehet jelentkezni!

Ha érdeklődik a részvétel iránt, kérjük, írjon az info [@] energiakozossegek.hu címre.

 


További információk, sajtókapcsolat:

 

GreenDependent Intézet:E.ON Hungária Csoport:
Vadovics Edina – telefon: 20/512 1887Egyházi Nikoletta
e-mail: info [@] greendependent.orge-mail: nikoletta.egyhazi [@] eon-hungaria.com